Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vörös khmer

MTI Világ

Sokkoló fotók emlékeztetnek a vörös khmerek rémuralmára

Április 17-én van a vörös khmer rémuralom kezdetének 40. évfordulója. A 20. század legvéresebb diktatúrái közé sorolt rezsim négy éve alatt a több mint tízmilliós Kambodzsa lakóinak közel egynegyede az éhínség, a kínzások, és a kitelepítések áldozata lett. A rezsim áldozatainak koponyáit a népirtás áldozatainak múzeumában, a Phnom Penhtől nyolc kilométerre lévő Csung Ekben fényképezte le az EPA fotósa.

MTI Világ

Befejeződött a vörös khmer vezetők tárgyalása

Befejeződött a kambodzsai vörös khmer rezsim két még életben lévő vezetőjének tárgyalása csütörtökön. Az utolsó szó jogán tett nyilatkozataik során a vádlottak megismételték: nem felelősek annak a kétmillió embernek a haláláért, akik uralmuk alatt haltak meg Kambodzsában.

Zubor Zalán Világ

A szemüvegeseket is kiirtotta: harminchét éve jutott hatalomra Pol Pot

Harminchét éve, ezen a napon vették át a hatalmat Kambodzsában a Vörös Khmerek, utat engedve a milliók életét követelő terrornak. A délkelet-ázsiai ország csak az utóbbi években kezdett szembenézni a diktatúra tetteivel, akadozik a bűnösök felelősségre vonása is.

MTI Világ

Szigorúbb büntetést kértek a volt kambodzsai börtönparancsnokra

Szigorúbb büntetés kiszabását kérte hétfőn az ENSZ által támogatott törvényszék ügyészsége a vörös khmerek egyik hírhedt börtönének egykori parancsnoka ügyében, akit július végén Phnompenben háborús és emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt 35 év börtönre ítéltek, ennél azonban csak jóval kevesebbet kell ténylegesen rács mögött töltenie.

MTI Világ

Vörös khmer vezető elleni történelmi per Kambodzsában

Tanúmeghallgatásokkal megkezdődött hétfőn Phnompenben a kambodzsai népirtás ügyében eljáró első, történelmi jelentőségű per érdemi része, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után.

MTI Világ

Nincs pénz a vörös khmerek felelősségre vonására

Nincs elég pénz a vörös khmerek népirtását vizsgáló, az ENSZ segítségével létrejött törvényszék kambodzsai bíráinak március havi bérének kifizetésére, mert a korábbi adományozó országokat elrettentették a korrupciós ügyekkel kapcsolatos vádaskodások - közölte hétfőn egy kambodzsai bíró.

Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt

Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt

Válaszolt az EKB a HVG-nek: csak tippelni tudnak, miért őket vádolja Kósa Lajos az MNB-alapítványok vizsgálatának akadályozásával

Válaszolt az EKB a HVG-nek: csak tippelni tudnak, miért őket vádolja Kósa Lajos az MNB-alapítványok vizsgálatának akadályozásával

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa

Magyar Pétertől félve korlátozta a gyülekezési jogot a Fidesz – ez a nemzetközi sajtó megfejtése az Alaptörvény 15. módosításáról

Magyar Pétertől félve korlátozta a gyülekezési jogot a Fidesz – ez a nemzetközi sajtó megfejtése az Alaptörvény 15. módosításáról

Használaton kívüli állami ingatlanokat kapnak a kistelepülések

Használaton kívüli állami ingatlanokat kapnak a kistelepülések

Hadházy szerint a mentelmi jogának felfüggesztése „szimpla kicseszés”

Hadházy szerint a mentelmi jogának felfüggesztése „szimpla kicseszés”

Kiderült, milyen propagandafilmeket rendel a Fidesz-frakció félmilliárdért a Kálomista fia vezette cégtől

Kiderült, milyen propagandafilmeket rendel a Fidesz-frakció félmilliárdért a Kálomista fia vezette cégtől

Meghan Markle egy kicsit még mélyebbre süllyedt

Meghan Markle egy kicsit még mélyebbre süllyedt

Hat kilométeres a sor Biatorbágynál az M1-esen, az M0-s is elesett, ott tíz kilométeres a dugó

Hat kilométeres a sor Biatorbágynál az M1-esen, az M0-s is elesett, ott tíz kilométeres a dugó

A címlapról ajánljuk